Emelt színpadon játszák, hasonlít a színpad a kabukihoz, a történetet egy mesélő adja elő, amelyet a shamisen melankólikus zenéje kísér.
A vezető bábjátékos a fejet és a jobb kezet irányítja, az egyik segítő a bal kezet, a másik pedig a lábakat koordinálja. A bábok ez által igen kifejezően mozognak és összetett jellemeket formálhatnak meg velük az előadók. Az irányítók fekete ruhát viselnek. A 18.sz-ban érte el csúcspontját a bunraku. Ebben a korszakban alkotott a „Japán Shakespeare-nek” nevezett Chikamatsu Monzaemon (1653-1725), aki számtalan remek írásával fellendítette a bábjátszást. A Meidzsi korszakban népszerűsége igencsak megcsappant, de a 20.század közepére újra felfedezték a japán színjátszás ezen értékes műfaját.
Idézet a regényből: „Az avadzsi bábszínház tehát a szó igazi értelmében vett, tisztán helyi hagyományokból kisarjadt népművészet. Évente általában két „évad” van, egy januárban és egy májusban. Ha ebben az időszakban látogatunk el Avadzsi szigetére, minden kisvárosban és falucskában színházakat találunk. A fontosabb helységekben többnyire állandó színházépületek vannak, de általában az előadásokat a szabad ég alatt, egy oszlopokkal és nádfonatokkal körülkerített helyen tartják. Ha esik, befellegzett az előadásnak. Néha valóságos bábőrület fogja el az avadzsiakat. A legmegszállottabbak csak néhány, fél kézzel mozgatható bábot visznek magukkal, s faluról falura járva, minden portán bekopogtatnak, ha behívják őket, bevonulnak a közös helyiségekbe, s bábtáncoltatás közben elénekelnek egy gidajú-dalt. Voltak földművesek, akik ily módon herdálták el a családi vagyont, sőt olyan is akadt, akiről azt terjesztették, hogy végképp elment az esze. Sajnos, ez a határtalan lelkesedést kiváltó nemes művészet fokozatosan hanyatlik, a régi bábok tönkre mennek, használhatatlanná válnak, s nem akad mester, aki venné a fáradságot, hogy új fejeket készítsen.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése