Ikigai

IKIGAI

 Mi is az ikigai? Erre egyszerre könnyű és nehéz válaszolni. Ikigai = ”a mindig elfoglalom boldogsága”, ”az ok, amiért reggelente felkelünk”, az élet értelme.

Az ikigairól Hector Garcia és Francesc Mirarelles irt egy remek könyvet, most ebből idéznék pár fejezetet.

A stressz.

„Napjainkban sokan élnek felpörgetett életet, folyamatos versenyhelyzetben. Ilyen lelkiállapotban a stressz normális válasz azokra az információkra, amelyeket a szervezet egy feltehetően veszélyes vagy nehéz helyzet jeleinek értelmez. Önmagában ez hasznos reakció egy adott organizmusnak, mivel veszélyes környezetben is lehetővé teszi neki a túlélést. Az emberi faj evoluciója során ezt a választ használta arra, hogy szembenézzen a fenyegetésekkel, és hogy elmeneküljön a ragadozó elől. A riadóüzenet aktiválja az agyalapi mirigyet, így az termelni kezdi a mellékvesekérget-stimuláló hormont(ACTH), ami a szimpatikus idegrendszer segítségével oszlik el a testben…….. Szervezetünk így készül elő arra, hogy gyors reakciót adhasson egy feltételezett veszélyhelyzetre….Normális életvitel mellett ezek a folyamatok áldásosak, hiszen segítenek abban, hogy meg tudjunk felelni a mindennapi kihívásoknak. Az időben elnyúló stressz egyértelműen káros, hiszen a folyamatos vészhelyzeti állapot hat az emlékezettel kapcsolatos neutronokra, valamint meggátolja egyes hormonok kiválasztódását melyek hiánya viszont depresszióhoz vezethet.”

Mit tehetünk a stressz ellen?

Lássunk most néhány japán jótanácsot.

„szokásosnál hosszabban fürdőzni”

„rendet rakni a környezetünkben”

„testmozgást végezni”

„egészségesen táplálkozni”

„bármilyen típusú meditációt végezni”

Okava Miszao 117 éves japán tanácsa:

„Egyél és aludjál, így sokáig élsz. Meg kell tanulni lazítani”

Az ülő életmód a fiatalság ellensége.

A sok ülés növeli a magasvérnyomás és az elhízás esélyét, és ilyen módon az kihat az életkilátásainkra, életminőségünkre.

Ogimi

Százévesek falva.

A VILÁG LEGHOSSZABB ÉLETŰ EMBEREI FALVÁNAK NYILATKOZATA

Nyolcvan évesen is gyermek vagyok még.

Mikor felkeresnél, mert betöltöm a kilencvenet,

feledkezz meg rólam, és várj, míg a századik évemet töltöm.

Minél idősebbek vagyunk, annál erősebbek,

mi nem hagyjuk, hogy gyermekeink babusgassanak minket.

Ha hosszú életre vágysz, üdvözlünk falunkban,

ahol megkaphatod a természet áldásait,

és ahol együtt fedezhetjük fel a hosszú élet titkát.

1993. április 3.

Idősek Egyesületének Szövetsége, Ogimi falu

Mit tanácsolnak a japán százévesek?

1.Nem kell aggódni.

„Ha nem akarunk aggódni, annak az a legjobb módja, ha kimegyünk az utcára, és üdvözöljük az embereket”

2.Jó napi szokások.

„Miután eltöltöttem egy órácskát a kertben, visszamegyek a házba, és elkészítem a reggelimet”

3.Mindennap ápolni a barátságainkat

„az a fő szabadidős tevékenységem, hogy találkozom a szomszédaimmal és a barátaimmal”

4.Sietség nélkül élni

„csak lassan a testtel, csak nyugodtan, sietség nélkül sokkal tovább élünk”

„minden nap sok mindent kell csinálni. Egész nap el kell foglalni magunkat, de egymás után haladva a dolgokkal anélkül, hogy szorongani kezdenénk miattuk”

5.Optimizmus

„Nevetni, nevetni, ez a legfontosabb.” ”Énekelni az unokáimmal, és együtt táncolni, ez a legjobb az életben”

Az ikigai tíz törvénye

1. Maradjunk mindig aktivak, sose nyugdíjazzuk magunkat.

2. Fogadjunk mindent nyugalommal.

3. Ne együk magunkat dugig. Kicsivel kevesebbet együnk annál, amit kívánunk.

4. Vegyük magunkat körbe jó barátokkal.

5. Hozzuk magunkat formába a következő születésnapunkra.

6. Mosolyogjunk.

7. Kerüljünk újra kapcsolatba a természettel.

8. Mondjunk köszönetet.

9. Éljünk a pillanatnak, a pillanatban. Ne siránkozzunk a múlt miatt és ne féljünk a jövőtől.

10. Kövessük ikigaiunkat. A szenvedély mindenkiben ott szunnyad: ez a tehetség ad értelmet napjainknak, és ösztönöz arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, egész életünk utolsó pillanatáig.

Mono no aware

 A bánat,  kicsit az örömérzésben is felfedezhető, az öröm, ami kicsit jelen van a bánat pillanataiban is.
Az ember lelkében valahol, egy szobában, ott lapul a melankólia is. Az elvágyódás vágya, ott van egy dobozban, gondosan elrendezve. A dobozban képek vannak, szép celofáncsomagolásban. A celofán azért kell, hogy a képek nehogy megsérüljenek, mindig a legragyogóbb színükben pompázhassanak. Néha előfordul, hogy némelyik kép kicsit meggyűrődik, főleg akkor, ha gondos őrzője túl gyakran nézegeti azt a bizonyos emléket. Ilyenkor szamárfülessé válhat a féltve őrzött kincs, és még egy két gyűrődés is keletkezhet rajta. Most lássuk, milyen csodákat rejt ez a doboz.
Itt van az első kép. Egy esőáztatta kertet látunk. Dús vegetáció. Egyenletesen esik, ragyogó tisztává változtat mindent víz. Az eső kapcsolatot teremt az égiekkel, felszabadító, könnyű érzés fogja el a szemlélőt a kép láttán. Várakozással teli a hangulata, lelkesítő érzés járja át. Az ég és a föld harmonikusan eggyé olvad.
Második kép. Az eső sűrű cseppekben verődik az ablaküveg síkjának. Hangja monoton, egyenletes. Mintha egy zen buddhista szertartáson vennénk részt, olyan az egész, ha csak a hangokat hallanánk. A cseppek hosszan, vargabetűket leírva érkeznek végállomásukhoz az ablakpárkányra. Útjuk során furcsa alakzatokat rajzolnak az üvegre. Szétválnak, majd újra találkoznak. Minduntalan egy új remekmű születik.
Harmadik kép. Kerti pergola padja. A pad üres, de mi érezzük, hogy mindez csak egy múló pillanat. Várakozással telve vagyunk. Valaminek történni kell, hisz a padok nem lehetnek magányosak. Sorsuk, hogy a kóbor lelkeknek menedéket biztosítsanak. Amikor a lélek megtalálja menedékét, gyakran rátalálhat a lélektársára is. Az üresség lehetőség, hogy kitöltsük mindazt az űrt, ami körbevesz minket. Mint amikor úszunk. Körülvesz egy sejtelmes anyag, és mi feloldódunk benne.

Bunraku

Van egy japán regény, amelyet át meg át sző a bunraku. (Tanidzaki Dzsunicsiró: Aki a keserűfüvet szereti) Mi is az a bunraku? Japán bábművészeti színház. A bábu mérete akár 1-1,5m is lehet, és fő jellegzetessége, hogy egyszerre három embernek kell mozgatnia.
Emelt színpadon játszák, hasonlít a színpad a kabukihoz, a történetet egy mesélő adja elő, amelyet a shamisen melankólikus zenéje kísér.
A vezető bábjátékos a fejet és a jobb kezet irányítja, az egyik segítő a bal kezet, a másik pedig a lábakat koordinálja. A bábok ez által igen kifejezően mozognak és összetett jellemeket formálhatnak meg velük az előadók. Az irányítók fekete ruhát viselnek. A 18.sz-ban érte el csúcspontját a bunraku. Ebben a korszakban alkotott a „Japán Shakespeare-nek” nevezett Chikamatsu Monzaemon (1653-1725), aki számtalan remek írásával fellendítette a bábjátszást. A Meidzsi korszakban népszerűsége igencsak megcsappant, de a 20.század közepére újra felfedezték a japán színjátszás ezen értékes műfaját.
Idézet a regényből: „Az avadzsi bábszínház tehát a szó igazi értelmében vett, tisztán helyi hagyományokból kisarjadt népművészet. Évente általában két „évad” van, egy januárban és egy májusban. Ha ebben az időszakban látogatunk el Avadzsi szigetére, minden kisvárosban és falucskában színházakat találunk. A fontosabb helységekben többnyire állandó színházépületek vannak, de általában az előadásokat a szabad ég alatt, egy oszlopokkal és nádfonatokkal körülkerített helyen tartják. Ha esik, befellegzett az előadásnak. Néha valóságos bábőrület fogja el az avadzsiakat. A legmegszállottabbak csak néhány, fél kézzel mozgatható bábot visznek magukkal, s faluról falura járva, minden portán bekopogtatnak, ha behívják őket, bevonulnak a közös helyiségekbe, s bábtáncoltatás közben elénekelnek egy gidajú-dalt. Voltak földművesek, akik ily módon herdálták el a családi vagyont, sőt olyan is akadt, akiről azt terjesztették, hogy végképp elment az esze. Sajnos, ez a határtalan lelkesedést kiváltó nemes művészet fokozatosan hanyatlik, a régi bábok tönkre mennek, használhatatlanná válnak, s nem akad mester, aki venné a fáradságot, hogy új fejeket készítsen.”